Ma, újra legalább vagy 5 év után jártam először a Zöld Teknős nevű teázóban. Nem tudom, hogy ismeritek-e. Döbbenetes, hogy amikor az ember gyerek, mennyivel szebbnek látja a dolgokat. Mintha mesevilágban élne.

Szóval elég lelkes voltam, mert már nagyon régen visszavágytam oda. Régen mindig csodáltam az lndián ruhába öltözött pincéreket és a teknőslámpákat az asztalokon (ha a pincért akartad hívni, intés helyett a teknős hátát kellet megnyomni). Anyuval voltunk még egyszer ott, mert régen gyakran beültünk ide-oda. Sajnos a hatalmas, puha és friss csokismuffin, a gyönyörű székek, a helyes kis teáskannák és bögrécskék, a kis, helyes és eredeti kuckós hely képe élt bennem és nem egy indiános gagyiparádékkal, művirágokkal, na meg persze az elengedhetetlen plasztik bambuszoszlopokkal telerakodott, lepukkant, agyonhasznált kanapés helyé. Csalódás az volt, rendesen.

Na persze nem csak a kinézetével voltak gondok. Ez még csak a kezdet volt. Jó, persze, tudom én, hogy a kislányos naivitásomat akarom ráerőltetni a helyre, és ettől most mégjobban le fogom húzni. De hát így jártak.

10/2 pont jár neki. Sorry.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.